Nincs termék a kosárban!
Az emergencia gondolata ennek megfelelően szakít mind a hagyományos dualista, mind a tudományokat ma uraló materialista monista felfogással, miszerint az agyag (test) és az elme (lélek), illetve mindössze az anyag...
Jelen kötet szerzőit, a különböző teológiai tudományágak képviselőit az a meggyőződés mozgatja, hogy a teológia az elmélet és gyakorlat - a keresztény élet pedig a hit és szeretet egységében valósul meg.
2019-ben felkértek a Károli Egyetem japán szakjának tanárai, hogy rendezzem sajtó alá a kelet-ázsiai vallásokról szóló kurzusom anyagát. Örömmel vállalkoztam erre a feladatra, mert e vallások helyes ismerete ...
A kötetben Montesquieu A törvények szelleméről védelme című vitairatának fordítását közöljük, valamint a Gondolataim címet viselő, a szerző életében kéziratban maradt gyűjteményből adunk közre egy tematikus válogatást.
A szerző legújabb könyvében sokéves forrásfeltáró munka eredményeképp számos kérdésben pontosítja és árnyalja a jezsuiták erdélyi és tágabban magyarországi működésével kapcsolatos ismereteinket.
Montaigne utazása 1580 szeptemberétől 1581 novemberéig tart, Lotaringián, Németországon és Svájcon keresztül jut el Itáliába. Ismert gyógyfürdőket keres fel terápiás céllal, Rómában hosszabban időzik, és ...
A vallási alakzatok történeti formái mindenkor hagyományosak: alapításra hivatkoznak, szentnek tekintett iratok gyûjteményét használják, kultikus és gyakorlati tradíciót õriznek, tanaikat ...
E könyv nem tesz kísérletet a Jób könyvével kapcsolatos valamennyi kérdés megválaszolására, amiképp e szemléletmódok teljes palettájának lefedésére sem.
A kötet témája és módszere a kommunikációelmélet, a nyelvtudomány, a néprajztudomány, a kulturális antropológia és a vallástudomány határain mozog.
Milyen értelmezési lehetõségeket és válaszokat kínál az etika a globális környezeti válságra? Mennyiben gazdagította etikai gondolkodásunkat az ökológiai belátás? Bár az elmúlt években örvendetesen nõtt a téma iránti érdeklõdés...
Vissza a dolgokhoz! – ez volt a fenomenológiai mozgalom jelszava. A cél: elfogulatlanul, a megcsontosodott, felül nem vizsgált fogalmi rendszerektõl megszabadulva vizsgálni magát a ...
Mit üzen mai olvasóinak a Könyv, ha ezúttal nem keletkezésére, körülményeire, utóhatására, hanem kifejezetten a tartalmára koncentrálunk?
Régebbi kutatástörténeti munkákkal összevetve föltűnhet a figyelmes Olvasónak, hogy mindenki lényegesen nagyobb figyelmet szentelt a közelmúlt kutatásának, mint jelen kis kötetünk.
\"A népek joga olyannak veszi a nemzetközi politikai világot, amilyennek látjuk, és azt vizsgálja, hogy milyennek kell lennie egy elfogadhatóan igazságos szabadelvû nép külpolitikájának. E ...
E kötet első ízben teszi magyarul hozzáférhetővé Johann Gottlieb Fichte (1762-1814) fiatalkori, a filozófusnak egyszeriben tekintélyt szerző tanulmányát.
Könyvem gyűjteményes tanulmánykötet, ezen a műfaji megkötöttségen viszont az által próbál túllépni, hogy ragaszkodva és támaszkodva a tanulmányokban felfedezhető közös módszer szigorúságához, olyan...
Ez a kötet talán a legjobb bevezetés Deleuze filozófiájába. Deleuze ama gondolatainak és módszereinek szédítő mélységű bemutatása, melyek új utat törtek az élet ön felszabadításának irányába.
Francois Hartog könyve különleges utazásra hívja az olvasót. A jelenből és annak önmagára irányuló kérdésfeltevéseiből elindulva, térnek és időnek nekivágva a legkülönfélébb vidékekre és korokba vezet el...
A történetírás minden története szívesen elismeri, hogy a múlt kézenfekvő lehet politikai felhasználás céljaira, mint ahogy aláhúzzák azt is, hogy az utóbbi másfél évszázadban a tudományos történetírás hogyan...
A politikai gondolkodó, történész és politikus François Guizot (1787–1874) a XIX. századi francia liberalizmus kiemelkedõ képviselõje, akinek politikai írásai elõször jelennek meg ...
A könyv a XX. század egyik mértékadó filozófiai irányzatának, a hermeneutikának kialakulására, az úgynevezett hermeneutikai fordulat létrejöttére vonatkozó, több szempontból forrásértékû ...
A török mitológia kutatása egészen a közelmúltig elhanyagolt területe volt a tudománynak, és most először született olyan átfogó igényű munka, amely részletekbe menően mutatja be az ősi török mitológiát.
Három szintézis harca egy egységes valóságért A jelen könyv egy transzcendentális kritika kifejtésének kísérlete. A kritika alapvető tárgya a valóság valamely szintetikus elvének egyoldalú...
Mennyire szubjektív a tudás, objektív a tudomány? Karl Popper negyven éve járta körül neves mûvében (Test és elme) a fenti kérdések közül is alapvetõen az elsõt...