Nincs termék a kosárban!

Magunkról

Szeretettel üdvözlünk mindenkit webáruházunkban!

A magiszterkonyv.hu internetes könyváruház 2008. őszén nyílt meg. Mi, akik létrehoztuk korábban több évtizedig hagyományos könyvesboltban dolgoztunk. A 21. század kihívásának megfelelve úgy gondoltuk, hogy a sokéves könyvesbolti tapasztalatunkat, szakmai tudásunkat, ismeret- és kapcsolatrendszerünket ezen a módon is megpróbáljuk a kedves Vásárlók szolgálatába állítani.

Tudatosan törekedtünk arra, hogy az áruház könnyen kezelhető és áttekinthető legyen, a kategóriákat is ennek szellemében alakítottuk ki. Tematikánkban szeretnénk a hangsúlyt a levéltári és helytörténeti kiadványokra helyezni. Igyekszünk felkutatni olyan intézmények, műhelyek kiadványait melyek máshol kevéssé elérhetők. Eddigi könyvkereskedői tapasztalataink alapján tudjuk, hogy van igény a használt könyvekre is, ezért választékunkban ezek is helyet kapnak.

A hazai levéltári könyvpiac nagyságához mérten könyváruházunk választéka egyenlőre koránt sem teljes. Még számos levéltár kínálata hiányzik, ennek feltöltésén folyamatosan dolgozunk. További terveink közt szerepel még a hazai múzeumok kiadványainak terjesztése is. Amennyiben egy könyvet - újat vagy akár használtat - nem talál oldalainkon,  kérésre utánajárunk és igyekszünk beszerezni.

Végül - mielőtt a böngészésbe belekezd - szeretnénk megkérni, hogy észrevételeit, kritikáit, tanácsait ossza meg velünk, hogy a webáruház mindannyiunk örömét szolgálja.


Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Jó vásárlást kívánunk!


Kineth Andrea és Földesi László

Please publish modules in offcanvas position.