Nincs termék a kosárban!
1991 óta az önálló Szlovén Köztársaság részét képezi az a terület, amelyet szlovén nyelven Prekmurje-nek (szó szerinti fordításban: Murántúlnak), magyarul pedig általában Muravidéknek neveznek. Ez, a Mura folyó, valamint a Mura és a Rába vízválasztója ált
A konferencián a részt vevő kutatók történeti, irodalmi, nyelvészeti, néprajzi, művészettörténeti, teológiai megközelítésben vizsgálták Szent László történelmi jelentősége mellett kultuszának gazdagságát és...
A mi Budapestünk sorozat A protestáns templomok külső és belső megjelenése - eltekintve néhány új keletű kísérlettől - lényegében, minden más keresztény templomhoz...
Marosi Ernő a gótika magyarországi meghonosodásának és elterjedésének a 12. század végétől a 16. század első negyedéig terjedő történetét... Stílusok - korszakok sorozat
A kulturális antropológia (talán legifjabb) ágazatának, a politikai antropológiának érdeklődését kezdettől "a politika" uralmi intézményei kötötték le, s ezt teszik később teljesebbé korunk kutatói a ...
Manuel Castells korszakalkotó trilógiája: A hálózati társadalom kialakulása Az identitás hatalma Az évezred vége
A tudásszociológia atyjának főműve - csonkított és titkos kiadása után - először jelenik meg magyarul.
A kötet alkotói olyan tudós emberek, a pécsi egyetem oktatói, akik járatosak a térség természet- és társadalomföldrajzában, ugyanakkor rajonganak a fényképezésért, így hát tudják és meg is mutatják, mi az, ...
Bár a néprajztudományban általánosan elterjedt nézet szerint Szent István népi hagyományköre mindig is szegényes volt, Magyar Zoltán ebben a kötetben arra világít rá, hogy elsõ királyunk alakja köré ugyan valóban...
Kik és mik a démonok? Hányan vannak és milyenek? Miképpen beszélgetnek egymással és az emberekkel? Hol élnek, ha élnek Egyáltalán?
A könyv a Kárpát-medence művelődéstörténetét az írásbeliség és a könyves kultúra szemszögéből vizsgálja a felvilágosodás koráig. Az eddigi könyvtörténeti összefoglalások könyvgyűjtési szempontja mellett most a könyv olvasása áll ....
A 19. század 20-as éveitől kezdve Magyarországon a nemzet került a gondolkodás és a közbeszéd középpontjába. A viták nemcsak az országgyűlésen és más politikai fórumokon zajlottak.
Könyvünk tíz fejezetben mutatja be a történelmi Felvidéket, megtekintésre érdemes műemlékeit és legfontosabb történelmi nevezetességeit.
A szent öregek könyvéből ismert első szerzetesek nemcsak azért váltanak ki érdeklődést a mai olvasóból, mert „aprópénzre váltották” az evangélium tanítását, hanem mert szeretnénk megismerni hétköznapjaikat, életkörülményeiket is
A Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe különösen antropológusok, szociológusok, néprajzkutatók és más társadalomtudósok számára olyan alapmű, ...
A magyar olvasók számára alig ismert kelta mûvészetet a szerzõk teljes egészében kívánják bemutatni az európai vaskor gazdag leletanyagától, az ötvösmûvészet, szobrászat és kéziratdíszítés középkori...
Ezt a maga nemében előzmény nélküli, a szó szoros értelmében hiánypótló kézikönyvet húsz éve írják a szerzők, egy elméleti és egy gyakorlati szakember összeszokott párosa. 116 színes és fekete-fehér illusztrációval, amelynek jelentős része csak a szakértők szűk körének...
Die Erzabtei Pannonhalma war das erste Kloster des Benedik-tinerordens in Ungarn. Gestiftet vöm GroBfürsten Géza im Jahr 996,...
The first Benedictine monastery of Hungary was built in Pannonhalma. It was founded by Prince Géza in 996 ...
Az antropológia-tankönyvek általában megelégednek a mainstream angolszász hagyományok tárgyalásával. Jelen mű kitér az érintett kérdések hazai és/vagy közép-európai vonatkozásaira.
Az alapvető kézikönyv a teljesség igényével veszi számba a történeti Magyarország helységeinek neveit, e nevek változatait, tájékoztat a települések lakosságának etnikai és felekezeti összetételéről, helységek ...
A temetéssel helyezi be az ember a halált a normális dolgok rendjébe.
A történetírás története, azaz a modern historiográfia kérdésfeltevése - túlnõve a történeti munkák és szerzõik mechanikus katalógusának hajdani szerepkörén - mindinkább annak vizsgálatára irányul, hogy...
A könyv a tudomány és nem tudomány, tudomány és áltudomány problémakörét járja körül mind a vonatkozó elméleti hagyományok, mind pedig a hétköznapi élet gyakorlati kérdésfelvetéseinek tükrében.