Nincs termék a kosárban!
Ez a munka 1950-ben, a tardi női viseletről tervezett egyetemi szakdolgozatom első fejezetének készült az 1948-50-ben végzett helyszíni gyűjtéseim alapján.
A magyar népművészet kutatásának kiemelkedő eredménye Fügedi Mártának ez a munkája. Jóval több mint három jelentős etnikai csoport népművészetének a bemutatása és elemzése.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészeti monográfiája a Népművészeti örökségünk című sorozat ötödik kötete, amely a ...
A XX. századi magyar grafika, azon belül az ex libris művészetének stílusteremtő mestere volt Fery Antal, akinek tekintélyes életművét tartalmazó alkotásjegyzékét tartja most kezében az olvasó.
E tanulmánykötetben Szakáll Sándor korábbi és jelenlegi kollégái, magyar és külföldi egyetemek, kutatóintézetek munkatársai, egykori és jelenlegi hallgatói, illetve ásványgyűjtők tudományos, valamint...
Négy évtized terméséből válogatva, a nyolcvanéves Kalló Lászlót köszöntötte 2005-ben a Herman Ottó Múzeumban megrendezett visszatekintő tárlat. Ez a kötet a már nyolcvanöt éves Mestert köszönti...
A miskolci Avas - bár mást jelent a városban élőknek és mást az idelátogatóknak a város jelképe. Miskolc egykori gazdasági, de kulturális életében, művelődésében is, vagy éppen az itt élők hitéletében fontos szerepet töltött be.
Egy olyan embert mutat be ez a kötet, akinek sorsa és cselekedetei sokaknak volt közvetett, vagy közvetlen módon tanítója. Népben és nemzetben gondolkodó társaival együtt igen sok áldozatot vállalt az ország felemelkedéséért és a kiszolgáltatott időkben i
1967-ben Miskolc városa Miskolci Kiállítási Csarnok néven új intézményt alapított, mely 1968. január 1-jén kapja a Miskolci Galéria nevet. Az intézmény 1995-től szakmúzeum lett, a sokszorosító művészetek területén (grafika, fotó)...
Kiállításunk új és érdekes szempontból vizsgálja a 19. századi magyar festészetet. Nem témákra, műfajokra és alkotókra koncentrál, hanem a festői alkotás egy alig vizsgált technikai elemére, a kép tematikus elemeinek „rendezésére”.
A „Föld és Ember” Nemzeti Múzeum jelentős ásványgyűjteménnyel rendelkezik, mely 2007. január 1-jén 21 218 tételből állt. Hét állandó kiállításán 4412 példányt mutatnak be a következő címek alatt: Óriás kristályok, a Föld ásványai, Földünk ásványi nyersany
Nagy Antalné Ferencz Regina által közölt receptekből ismerhetjük meg először a Völgységben élő bukovinai székelyek ételeit.
Ez a kötet, amelyben a diósgyőri vár 16-17. századi kályhacsempe leleteit dolgozzuk fel, hetedik éve tartó munkánk eredménye.
A könyv a néprajzkutatók által eddig figyelmen kívül hagyott területre irányítja a figyelmet. A hagyományos néprajzkutatás nem tekinti feladatának az arisztokráciával való foglalkozást. Ez a munka arról igyekszik meggyőzni olvasóit, hogy...
A szerző az 1869-es népszámlálás családonként, háztartásonként, lakóházanként felvett ívei alapján rajzol részletező képet Tokaj 19. századi társadalmáról. Forrását a karakteres mezőváros 1848 és 1869 közötti történetének más adataival is kiegészítve, rés
1977-ben került Miskolc város tulajdonába dr. Petró Sándor (1907-1976) műgyűjteménye. A Herman Ottó Múzeumban rövidesen megnyílt a jeles kollekció legjavát felvonultató Képtár, mely a ...
A jelen tanulmány az ELTE Középkori és Koraújkori Régészeti Tanszékén készült diplomamunka átdolgozott, javított és nem kis mértékben bővített változata. A téma egyébiránt már csak azért is figyelmet érdemel, mivel a...