Az Elmélkedések e fordítása a sztoikus hagyományba ágyazott filozófiaként mutatja be Marcus Aurelius császár klasszikus művét.
Előadásaiban és rövidebb írásaiban kezdettől fogva törekedett a zsidóság és a kereszténység viszonyának megvilágítására, de csak 1950-ben fejtette ki rendszeres formában, hogy mit gondol a két vallás, pontosabban az...
Martin Buber egyik legfontosabb vallásfilozófiai munkájában ahhoz az égi és földi jelenséghez írt széljegyzetet, amely a jelenkori istenfelfogások megértéséhez is elengedhetetlen.
A Frankfurti Iskola klasszikus könyve az ész önpusztító diadalútjáról. Új, javított kiadás
A konferencián a részt vevő kutatók történeti, irodalmi, nyelvészeti, néprajzi, művészettörténeti, teológiai megközelítésben vizsgálták Szent László történelmi jelentősége mellett kultuszának gazdagságát és...
A vallási alakzatok történeti formái mindenkor hagyományosak: alapításra hivatkoznak, szentnek tekintett iratok gyûjteményét használják, kultikus és gyakorlati tradíciót õriznek, tanaikat ...
Montaigne utazása 1580 szeptemberétől 1581 novemberéig tart, Lotaringián, Németországon és Svájcon keresztül jut el Itáliába. Ismert gyógyfürdőket keres fel terápiás céllal, Rómában hosszabban időzik, és ...
A kötet tudományos igénnyel, korabeli, valamint újkori dokumentumokra támaszkodva közvetíti a szerző véleményét.
Önmagam és mások kormányzása. Előadások a Collége de France-ban 1984
A szerző legújabb könyvében sokéves forrásfeltáró munka eredményeképp számos kérdésben pontosítja és árnyalja a jezsuiták erdélyi és tágabban magyarországi működésével kapcsolatos ismereteinket.
A kötetben Montesquieu A törvények szelleméről védelme című vitairatának fordítását közöljük, valamint a Gondolataim címet viselő, a szerző életében kéziratban maradt gyűjteményből adunk közre egy tematikus válogatást.
Ez a könyv Moses Mendelssohn (1729–1786), a német felvilágosodás egyik meghatározó filozófusa,a “zsidó Szókratész” eddigi leggazdagabb magyar nyelvű szövegkiadása
Válogatás a második világháború egyházmegyei történetének forrásaiból
Mostani szövegközlésünk azonban a mindennapokba, az 1920-as évek hétköznapjaiba kalauzolja el az olvasót az egyházmegye papjai lelkipásztori jelentéseinek segítségével.
Ha valami idõgép visszaröpítene minket a száz év elõtt múltba, rá sem ismernénk a régi pesti zsidónegyedként emlegetett városrészre. Hiszen ahol ma a hatalmas bérpaloták állnak, ott javarészt...
A kötet a szír kereszténység kevéssé ismert világába kalauzolja el az olvasót: egy olyan, eltűnőfélben lévő hagyományba nyújt bepillantást, mely az első évszázadokban nagy hatással volt az egész keresztény világra.
Ez az első olyan könyv, amely átfogó képet ad az ókori Mediterraneum mágikus hagyományairól.
A kötet hivatalos egyházi megnyilatkozások magyar fordítását tartalmazza az ökumenikus és a vallásközi párbeszédrõl. Mindez a vallási ismeretek terjesztésének, továbbá a párbeszédes környezet és kultúra...
2019-ben felkértek a Károli Egyetem japán szakjának tanárai, hogy rendezzem sajtó alá a kelet-ázsiai vallásokról szóló kurzusom anyagát. Örömmel vállalkoztam erre a feladatra, mert e vallások helyes ismerete ...
A Biblia az államalapítás óta folyamatosan hatással van a magyar irodalomra. Az elsõ, töredékesen ránk maradt magyar Biblia-fordítás az 1400-as évek közepén keletkezett, ám közvetett adatok alapján bizonyos, hogy...
Mi az idõ? Miért különbözik a természet idõsíkja és az egyén szubjektív idõélménye? Milyen változatai vannak az emberi közösségek által megalkotott, társadalmilag determinált idõnek? Miként jelenítik meg az idõfelfogás sokféleségét...
A kötetben Luhmann öt írását olvashatjuk, melyeket az említett téma, a modernség modernség általi megfigyelésének lehetősége kapcsol össze. Szinte olvasatlan állapotú használt könyv, ceruzás aláhúzások és...