Nincs termék a kosárban!

Perger Gyula (szerk.):

Perger Gyula (szerk.): "Oltalmad alá futunk" - Mária-enciklopédia 1950

Cikkszám : S9789636155035005
Kiadó:
Gyõri Egyházmegyei Levéltár
Fogyasztói ár2.800 Ft
Ár / COM_VIRTUEMART_UNIT_SYMBOL_darab:

A győri Könnyező Szűzanya 1947-es, jubileumi búcsúján még a teljes magyar püspöki kar részt vett, s Gyümölcsoltó Boldogasszony napján a zarándokokkal zsúfolásig megtelt Széchenyi téren Mindszenty József bíboros, hercegprímás történelmi jelentőségű beszédet intézhetett a hívekhez. A következő év végére azonban szinte minden megváltozott. A remélt lelki megújulás helyett a katolikus egyház elleni frontális támadás következett. Az 1948. június 16-án elfogadott XXXIII. törvénycikk – melynek értelmében minden felekezeti iskolát államosítottak – az egyház közéleti jelenlétének felszámolását alapozta meg. A hercegprímást 1948. december 26-án letartóztatták, a Mária-kultusz ápolásában is nagy szerepet játszó szerzetes-rendeket pedig a szeptember 7-én kihirdetett rendelet értelmében feloszlatták. A győri egy-házmegye számos papját megzsarolták, többen börtönbe kerültek. Ilyen körülmények között, 1950-ben, a római Centro Mariano Internazionale felhívására kezdődött meg egy nemzetközi Mária Enciklopédia összeállítása. A Szűz Mária tiszteletére vonatkozó adatok gyűjtése országszerte megindult. Az 1950-es VIII. püspöki körlevélben kért – s a tervezett enciklopédia számára beérkezett – győregyházmegyei jelentések azonban soha nem láttak napvilágot. A fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint azok feldolgozása sem kezdődött meg, hatvan évig rejtőztek Orbán László hátrahagyott iratai között...

Oldalszám: 224

Kiadási év: 2010

Ajánljuk még:

Please publish modules in offcanvas position.