"...elkapkodott, szintetikus ítéleteknek vagyok fabrikálója, a pancsolt tér kóstolója és degusztátora, a szenilitást, a dementiát és a gyermeki csacsogást tartom minden lehetséges felfedezés kezdetének, játékossággal és játékkal változtatom nevetéssé a siralomvölgyet, varázsszavakkal bûvölöm a valóságot... az imbecillitás szilárd harangja vagyok, a felismerés villámától repedt harang, a természet- és társadalomtudományok objektivitása, negatív géniusz, a nyelv berkeiben cserkészõ vadorzó, a humoros inspiráció erdõkerülõje, hites csõsz a névtelen anekdoták mezején, jó ötletek lemészárolója, a spontaneitás kétes haltárolóinak õrzõje, a debilitás és a pornográfia örök amatõre és dilettánsa, a gondolkodó esztelenség hérosza, a párhuzamosok hebehurgya és idõ elõtti keresztes lovagja, aki a végtelenség vajával megkent kenyérkaréjra áhítozik, aki az örökkévalóság tejfölös csuprát akarja meghúzni, most rögvest, most, soha máskor, tehát sohasem..." - vall önmagáról és írásmûvészetérõl a most hetvenöt sztendõs szerzõ válogatásunk egyik darabjában, Az önvilágámító-tanonc kaluzá-ban, e sajátosan hrabali ars peticában. Akárcsak az elbeszéléskötet többi, 1949 és 1986 között született, sokáig íróasztalfiókban õrzött, magyarul még nem vagy csak folyóiratokban közölt írásaiban, melyekbõl egy nem mindennapi életutat megjárt, történelmi sorsfordulókat próbált ember és egy kivételes tehetségû, hol mennybe menesztett, hol pokolba kívánt író feketén-fehéren megrajzolt Janus-arcú önportréja tárul az olvasó elé.

Oldalszám: 182

Kiadási év: 1989